15. fejezet

Anikó és a magam nevében is nagyon szépen köszönjük a sok sok születésnapi jókívánságot. Igyekeztünk a legtöbbre válaszolni, de annyi érkezett, hogy még most sem jutottunk a végére.

Tapasztalom, hogy a hétről – hétre megjelenő írásom nagyon megosztja az olvasótáboromat. Valóban táborról beszélhetünk, hiszen az ország minden régiójából kapom a visszajelzéseket, sőt még a határon túlról is.

Vannak rajongók, akik alig várják, hogy így szombaton megérkezzen a legújabb fejezett. Tudom, számukra csalódás lenne, ha mondjuk vasárnap jelenne meg.

Olvassák egyénileg, házaspárok, sőt csoportosan is. Kaptam olyan visszajelzést, hogy az utóbbi két fejezet unalmasabb, filozofikusabb, elvontabb, hovatovább az eredeti gondolattól elkalandozóbbra sikeredett.

Tisztában vagyok vele, hogy a szirénázó mentőautó és a műtéti várakozás drámai órái talán hatáskeltőbbek voltak, mint amiről mostanában írtam.


KELL, HOGY ÉRTSD, NEKÜNK A GYÓGYULÁS A CÉLUNK! ENNEK MINDENT ALÁRENDELÜNK!
 
Igen.

Mostanában inkább a javulásról és a pozitív változásokról írtam. Teszem ezt mindazért, mert nekünk az a legfontosabb.

Sajnos tapasztaljuk azt, hogy egészen fiatal emberek, többek közülük olyanok, akiket személyesen ismertünk, felelőtlen módon, nem vették fel a kezelést, és most kis gyermekeket és özvegyeket hagytak hátra.

Nem értem.

Nem értem, hogy miért?

Ismét az a hét következett, amelyből 5 napig folyamatosan kellett szedni a „kemós” gyógyszert. Nem volt egyszerű, de Anikó nagyon jól viselte. Egy kis émelygésen és némi fáradékonyságon kívül semmit sem tapasztaltunk.

A hét elején vérvételen is voltunk.

Három, egymást követő hónapban ez volt a harmadik.
 
Szakember véleményét kértük a kiértékeléséhez.

Egyértelmű javulást mutatnak az eredmények.

Összevetve azokat a gyógyszereket, amelyeket eddig is szedtünk a gyógygombákkal, egyértelművé vált, hogy bizonyos javulásokat egyértelműen az utóbbinak köszönhetünk.

Az elején leszögeztük, hogy nem fordítunk hátat a hagyományos orvoslásnak, de keressük azokat az alternatív gyógymódokat, amelyek más formában is a gyógyulást szolgálják.

Anikó az egyik reggel sírva ébredt.

Előfordul, hogy néha eltörik a mécses.

Fél.

Igen fél.

Tudom, hogy mindent megtesz a gyógyulás érdekében, de óhatatlanul is elkalandoznak a gondolatai.

Kérdeztem, de most más oka volt az elszontyolodásnak.

- Hiányoznak a barátaink. – mondta.

Nekem is.

Nagyon.

Hogy gondolatainkat eltereljük, visszarepültünk gondolatban a legutóbbi közös kirándulásunk helyszínére: Zalakarosra.

Sikerült pár boldog napot eltöltenünk.

Fürödtünk, kirándultunk, kisvonatoztunk, nagyokat sétáltunk, gyártottuk a poénokat, és sokat beszélgettünk.

Együtt voltunk és ez a lényeg.

Mint barátok igyekeztünk sok időt együtt eltölteni, most valami még erősebb szállal köt össze minket.

A barátságon kívül sorstársakká is váltunk.

Pontosan ezért is várjuk most még jobban az újra találkozást.

Úgy látszik a remény égboltján üstökösként fog felragyogni a nap, amely októberre datálódik.

Nagyon várunk benneteket!

Voltam katona.

Vágtam centit.

Deja vu érzésem van. Akkor vártam ugyan úgy azt a napot.

A nagyon várt találkozáson kívül az október elég mozgalmasnak ígérkezik.

Lesz újabb labor vizsgálat, MR, „kemó” gyógyszer és szemészeti vizsgálat is.

Mindenről beszámolok majd.

Visszatérve ahhoz a gondolathoz, hogy az írásom megosztja az olvasóimat.

Vállalom, hiszen a mi történetünk rólunk szól.

Rólunk akkor is, ha rossz dolgok, és akkor is ha jó dolgok történnek.

Boldogan várom a visszajelzéseket továbbra is.

Írj, hogy tudjam mely részek tetszenek jobban és azokról, amelyek kevésbé!

Ha nem kívánod a bejegyzés alatt közzétenni, akkor írj személyesen a vass.jozsef.andras@gmail.com email címre.

Számunkra fontosak a visszajelzések!


Sok sikert és jó egészséget kívánok!


Következő fejezet: 16. fejezet


Bővebb információ: Jó egészséget kívánok! - A mi történetünk 15. rész