18. fejezet

Életünk során számtalanszor találkozunk, a Van egy jó és egy rossz hírem… kezdetű mondattal. A mi történetünkben ez mindig több mint kétesélyes, és általában nagyobb aggodalomra adhat okot. MR vizsgálaton voltunk. Az eredmény meglehetősen ambivalens. Jó hír, hogy a műtéti területen visszahúzódás látható. A rossz hír, hogy azok a gócok közül, amelyek a műtét során még ott maradtak, az egyik nagyobb mértékben növekedett. Nincs jelentősebb térfoglalása, de azért oda kell rá figyelni! Az előzmény, már ami az MR vizsgálatot érinti, egyaránt volt kalandos és felháborító. Korábban írtam, hogy bizonyos gyógyszerek hatására kiugrott Anikó vércukor szintje. Sikerült „visszaszorítani” az inzulin adagolását és csak gyógyszert kell szednünk. Fontos dolog, hogy MR vizsgálat során, ha kontraszt anyagot is adnak, nos abban az esetben a Meforal, vagy azonos származékú gyógyszerek szedését a vizsgálat előtt 48 órával abba kell hagyni, és újabb 48 óra elteltével lehet folytatni. Na ez az, amit nekünk senki sem mondott. Már a vizsgálat napján este különös tüneteket észlelt Anikó. A bal karja el kezdett zsibbadni, a kézfejében úgy érezte, mintha 100 tűvel szurkálnák. Arra gondoltunk, hogy talán a Meforal és a kontraszt anyag „veszett” össze, de lehetőségként felmerült, hogy extra adag besugárzás érte az MR alatt. Képzeld el a készülék a vizsgálat jó felénél „beadta az unalmast”.  Oda – visszatologatták Anikót, hátha megjavul. Végül egy másik géppel tudták a teljes vizsgálatot elvégezni az eredetileg tervezett idő kettő és félszerese, és a besugárzás legalább másfélszerese alatt. A panaszok nem enyhültek, ezért alig vártuk a találkozást az onkológusunkkal. Milyen nagyképű vagyok! Onkológusunk? Mennyivel jobb lenne, ha fogorvosunkat kellene mondanom. Bemutattuk az MR vizsgálat eredményét, elmeséltük a 100 tű, a zsibbadásérzést, valamint az ezekkel egyidejű hidegérzetet is. Bíztunk a megnyugtató szavakban, hogy valóban a kontrasztanyag és a gyógyszer találkozása a problémák forrása. Helyette azt kaptuk, hogy valószínűleg a megnövekedett góc okozta azt, amiket tapasztaltunk. Na, pontosan ez az, amit nem szerettünk volna hallani. TUDJUK, NEM SZABAD A SZŐNYEG ALÁ SEPERNI A HÍREKET, DE TALÁN AZ ÁTADÁS MÓDJÁT LEHETNE FINOMÍTANI! Anikónak, akit annak idején négyen sem tudtunk „lefogni”, hogy egy vércukor szintet mérjünk, aki sohasem volt beteg, most ezzel a hírrel ijesztgetik. Szegény! Akinek a napja mostanában úgy telik, hogy háromszor szedi a gyógyszereket a ganodermát és a spirulinát. Közben háromszor méri a vérnyomását és kétszer a vércukor szintet. Este lefekvés előtt egy injekció az új protokoll szerint egy éven keresztül, és Xanax, hogy a napi aggodalmak után pár óra alvás is legyen. Nyugtatom, támogatom, segítem, vele vagyok amennyit tudok. MEGTERVEZTEM, FELÉPÍTETTEM AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ FELADATOK VÁRÁT, ÉS EZT LEROMBOLJÁK EGY „KIS” FIGYELMETLENSÉGGEL. Pár nappal ezelőtt az egyik este kiesett a pohár a bal kezéből. Nagyon megijedtünk. Hívom az orvosi ügyeletet. Nem veszik fel a telefont. Egy ismerősünk javaslatára irány a sürgősségi osztály a kórházban. Útravaló: 1 szem Tensiomin a 172/100-as vérnyomás csökkentésére. A sürgősségi osztály mára már itt is olyan, mint annak idején a Vészhelyzet sorozatban. Az ott tartózkodásunk 3 órája alatt, hatszor érkezett a mentő, és volt, amikor három hordágyon várták a betegek a felvételt. Közben egy újraélesztés. Mindenki rohan. Látszólag össze – vissza, de mégis mindenki pontosan tudva a feladatát. Egy fiatalember arcát egy visszacsapódott csörlő duzzasztotta az eredeti kétszeresére. Egy hajléktalan a sor végén először a zokni nélküli csupasz lábán végzett némi manuális pedikűrözést, majd jóízűen elfogyasztotta kenőmájasból és kenyérből álló vacsoráját. A kettő között a kézmosást inkább arra a hölgyre hagyta, akinek folyamatosan vérzett az óra és már a papír zsebkendő is elázott a kezében. Két várakozó fennhangon kiabálta, hogy nekik már régen otthon lenne a helyük. A folyosó közepén ölben ülve várta sorsát egy allergiás kislány, akinek szeme ázsiai módra duzzadt és testét csalánkiütések lepték el. Szembe vele egy hasonló korú fiúcska, akinek nem is tudom, hogy mi baja volt. Rajtuk kívül egyetlen infúziós állvány mellet három várakozó, karjukban branül és vezetékek. Igazi figuratív szürreális kavalkád, és mindez kb. 100 ezer forint fizetésért. Hozzáteszem még egyszer mindez az ott tartózkodásunk 3 órája alatt történt. Minden elismerésem és tiszteletem a betegellátó személyzetnek, akiknek egy ilyen éjszaka után még van erejük és hitük egy újabb és újabb napnak, hétnek, hónapnak, évnek, sőt évtizedeknek úgy elébe menni, hogy ott hősiesen helytálljanak. Pillanatnyi aggodalmunkat és karzsibbadásunkat keringési eredetűnek és a kiugró vérnyomásnak tulajdonították. Haza jöhettünk. Valószínűleg nem is lett volna hely ottmaradni. Egy kicsit megnyugodtunk, de annyira nem, hogy neki induljunk az ünnepnek és a hosszú hétvégének, ezért újabb segítséget kértünk. Debrecenben a klinikán kötöttünk ki. Szerencsénkre ahhoz az idegsebészhez tudtunk eljutni, aki ismerte a történetünket. November 3 a következő dátum, amikor a műtétet végző idegsebész Tanár úrral találkozunk, de addig is Neuro – onkoteam dönt, hogyan tovább. Optimális esetben egy másik gyógyszer a megoldás. Reméljük műtétre, vagy újabb sugárkezelésre nem lesz szükség! Reméljük a legjobbakat! Szorítsatok értünk! Jó egészséget kívánok! Bővebb információ: Jó egészséget kívánok! - A mi történetünk 18. rész